Site Overlay

Reményik Sándor, a méltatlanul hanyagolt költőzseni

A legnagyobb költők és írók élete sokszor volt kihívásokkal és nehézségekkel teli. Talán a rengeteg megpróbáltatásnak is köszönhető sokszor, hogy valakiből igazán tehetséges művész váljon, az viszont biztos, hogy Reményik Sándor alkotásaira óriási hatással voltak az általa megélt események.

Neve sokaknak ismeretlenül cseng, hiszen politikai okokból sokáig mellőzöttként bántak a műveivel, holott soraiból mindig is áradt a magyarság és a magyarsága iránt érzett olthatatlan szeretete. Érzékeny lelki világgal és beteges fizikummal áldotta meg a sors, ezen pedig a fiatalsága alatt megélt borzalmak, főképp az első világháború és a trianoni békeszerződés csak rontottak.

Az események hatására egyre inkább magába fordult, kevesebbet hallatta hangját. Reményik Sándor azonban haláláig céljának tekintette a magyarság felemelését, noha hazája elvesztése óriási törést okozott számára. Ezt követően, főképp a kommunista időszakban, szinte teljesen mellőzték, ám az utóbbi években szerencsére egyre többen fedezik fel a csodálatos munkáit.