Ha úgy dönt a család, hogy nyaralni mennek, esetleg szeretnék meglátogatni a nagyszülőket vagy rokonokat, gondoskodni kell arról, hogy a baba biztonságos, kényelmes helyen tudjon aludni, akárcsak otthon. Ekkor nem hagyható otthon a baba utazóágy, ami pihenésre és alvásra is megfelel, hiszen a picinek egy megbízható, igen komfortos helyet biztosít.
A kisgyermekes szülőknek tehát nem kell lemondaniuk egyetlen utazásról sem, attól tartva, hogy a szemük fényének nem lesz majd hol álomra hajtania a fejét. Lehet, hogy az új hely miatt egy picit megváltoznak a kisbaba szokásai, a környezet és az eszközök, amik körbe veszik, de az biztos, hogy a baba utazóágy ugyanazokat az előnyöket tartogatja, amiket már megszokhatott a gyermek.
Az utazáskor mindig elengedhetetlennek bizonyulnak bizonyos eszközök és kellékek: a kedvenc játék vagy járóka nem maradhat otthon, illetve vinni kell a cumis üveget, plédet és evőeszközöket is. Épp ennyire lényeges a baba utazóágy.
Mindennek köszönhetően sokkal könnyebb lesz az anyuka és az apuka dolga is, hiszen az otthontól távol a kisbaba gondozása nem fog sok problémával járni. De milyen baba utazóágy fogja beváltani a hozzá fűzött reményeket? A legtöbb ma kapható modell fekvőfelülete 60 x 120 cm. Természetesen az ágyhoz jár egy fekvőmatrac is.
Járóka: biztonságos közeg a gyermeknek
A szülő legfontosabb feladata mindig biztonságban tudni a gyermekét úgy, hogy persze nem korlátozza a mozgását, kíváncsiságát és igényeit teljes mértékben. A járóka pedig pontosan ezt biztosítja, hiszen biztonságban tartja a gyermeket, egy védett közegbe úgy, hogy csak egy nagyon picit korlátozza a mozgástartományát.
Nagyon fontos eszköz lett a járóka azoknak az anyukáknak, akik otthon kell legyenek a csöppséggel és bizonyos otthoni feladatokat el kell végezzenek. Nem lehet úgy mosogatni, főzni vagy épp porszívózni, hogy percenként ki-berohangál a szobából a konyhába, majd onnan vissza az ember. Ezt a terhet veszi le a szülő válláról a járóka. A felépítésének köszönhetően a járóka tökéletes körülményeket nyújt a gyerkőcnek.